Vigyázzunk kedvenceinkre! – A tűzijátékok veszélyei
2021. augusztus 9.
Egyéb

Hamarosan itt az Államalapítás ünnepe, és az akkor szokásos tűzijáték. Amíg az ünnepségsorozat jó szórakozást biztosít az embereknek, addig ugyanez nem feltétlenül mondható el négylábú kedvenceinkről.

Augusztus 20-a nem csak a nyár végét jósolja, de az ilyenkor szokásos rendezvények tűzijátékainak erőteljes hang- és fényhatásai, állatok sokaságát rémítik halálra.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Önkormányzati Állatvédelmi Őrszolgálata számára a tűzijátékok időszaka mindig rengeteg feladatot ad, hiszen ekkor sok kutya szökik el otthonról és kóborol – nem csak – a főváros utcáin.

Az erős hang- és fényhatások miatt megrémült, kerítésen átugró, menekülő állatok az utcán olyan környezetbe kerülnek, mely számukra idegen és veszélyekkel teli.  Autóbaleset áldozatává válnak, vagy pedig olyan távolságra kerülnek az otthontól, hogy képtelenek oda visszatalálni.
A hangos robbanások és a tűzijáték éles fényei felkavaróak egy kisállat számára. Ezektől pánikba eshetnek, amivel saját magukat és gazdáikat is veszélybe sodorhatják.
Sokan megijedve, zavarodottan, néha megsérülve kerülnek elő, akár otthonuktól több kilométer távolságból is. Nekik szerencséjük van, míg más kedvencek örökre elvesznek.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy kedvencünk biztonságban és nyugalomban átvészelhesse ezt az időszakot:

  • A MIKROCHIP beültetése már több éve kötelező. Érdemes azonban ellenőriztetni az állatorvosnál a PetVetData rendszerben, hogy a gazdik személyes adatai helyesen vannak-e regisztrálva? (lakcím, telefonszám)
  • Ebben az időszakban mindig legyen kedvencünkön egy NYAKÖRV, rajta egy, a gazda telefonszámát tartalmazó bilétával.
    Próbáljuk egész nap aktívan tölteni az időt, sétával, sok játékkal, hogy kedvencünk kellemesen elfáradjon, s így mire eljön az este, még a tűzijáték kezdete előtt nyugovóra térjen.
  • Érdemes már jóval előre egyeztetni állatorvosunkkal, hogy milyen NYUGTATÓ szereket javasol kisállatunknak. Rengeteg gyógynövényes és egyéb készítmény van forgalomban, kimondottan ilyen esetekre.
  • Kertben tartott állatok esetében gondoskodjunk arról, hogy biztonságos, ZÁRT helyen legyenek. Ilyenkor még a kerti kutyákat is érdemes beengedni legalább az előszobába, vagy a garázsba. A LÁNCRA kötés nem megoldás! Egy rémült állat akár meg is fojthatja magát a láncon, vagy azt elszakítva világgá szaladhat, rosszabb esetben fennakadhat egy kerítésen!
  • Ha valaki a megszokott tűzijáték hatósugarán belül él, próbálja az állatait egy biztonságos, zárt helyen tartani az attrakció ideje alatt,  és őt játékokkal lefoglalni!
    Ha a kutyát a szobában tartjuk ezalatt az idő alatt, függönyözzük be azt, vagy engedjük le a redőnyöket. Kapcsoljuk be a TV-t, vagy a rádiót, hogy tompítsuk a tűzijáték okozta zajt.
  • Ha kedvenceinket meg szeretnénk nyugtatni, jobb, ha vidám és élénk hangon tesszük mindezt, ezzel is azt az üzenetet küldve felé, hogy a dolgok rendben vannak! Legyünk nyugodtak, és jutalmazzuk meg a kutyát, valahányszor ő is magabiztosságot mutat!
    Persze a legfontosabb dolog, amit megtehetünk, hogy MARADJUNK OTTHON szeretett kedvencünkkel, ne hagyjuk őt magára!

Amennyiben minden óvintézkedésünk ellenére kedvencünk mégis megszökik, fontos, hogy azonnal megkezdjük a keresését a lakóhelyünk környékén, később bővítve a keresési kört.
Az év ezen időszakában a FÖRI Önkormányzati Állatvédelmi Őrszolgálata mellett, több civil és hivatalos állatvédő tart ügyeletet, akik igyekeznek hazajuttatni a már befogott kedvenceket. Tájékozódjunk a közösségi oldalakon is, hátha valaki már megtalálta szeretett kedvencünket!

A Főváros területén befogott, és az Önkormányzati Állatvédelmi Őrszolgálat Illatos úti telepére bekerülő ebekről a www.ebtelep.hu honlapon, a www.facebook.com/ebtelep, és a www.instagram.com/allatvedelmiorszolgalat/  közösségi oldalakon folyamatosan tájékozódni lehet. Ezen kívül munkatársaink a +36-1-347-0830 telefonszámon is az érdeklődők rendelkezésére állnak.