Kíváncsi mi történik az Illatos úton? Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Örökbeadó nap az Illatos úton

Budapest Főváros Közterület-felügyeletének  Állategészségügyi Szolgálata örökbeadó napot tart 2012. szeptember 29-én, szombaton, melynek célja a telep zsúfoltságának enyhítése és a főváros lakosságának felkészítése a 2013. elején hatályba lévő az egyes állatvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 115/2012. (VI.11.) Korm. rendelet következményeire.

Az Állategészségügyi Szolgálat Illatos úti telepére évente - csupán Budapestről - több mint 3000 kutya kerül be, túlnyomó többségüket sajnos saját gazdájuk adja le. Mindössze azonban 94 férőhely áll rendelkezésre, és előfordul hogy akár 120-140 kutya is van a kennelekben. Ezért fontos, hogy azok, akik háziállatot szeretnének, innen fogadjanak örökbe kutyát, vagy éppen cicát. Az örökbefogadott háziállatok védőoltást, külső élősködők elleni cseppet, féregtelenítő kezelést, valamint mikrocsipet is kapnak. A kutyusokba egy elektronikus azonosítót ültetünk. Szövetbarát a passzív mikrochip, ami szervezetre ártalmas rádiójelet vagy sugárzást nem bocsát ki. Égy centiméter hosszú, átmérője egy-két milliméter, és percek alatt beültethető. A legtovább az adminisztráció tart, mert rögzíteni kell a kutya és a gazdája adatait. A chip egy számsort kódol, ez egy chipleolvasóval lekérdezhető. Ilyen készüléke van már minden állatorvosnak, illetve egyre több állatvédő szervezetnek. Ha valaki megtalál, befog egy chipes kutyát, akkor az elkóborolt, ellopott jószág gazdája a kód leolvasása után értesíthető a központi adatbázis segítségével. A közhiedelemmel ellentétben az ebekbe ültetett elektronikus azonosító nem műholdas nyomkövető, ezért szükséges a regisztrációs lap kitöltése és a változások bejelentése a gazdi elérhetőségéről. A kutyák személyi igazolványaként szolgáló chipet az állatok nyakába ültetik be, olyan, mintha a kutya egy injekciót kapna. A macskáknak nem lesz kötelező, de ajánlott az egyedi azonosító beültetése.
Az egyes állatvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 115/2012. (VI.11.) Korm. rendelet az alábbi pontokon érinti az Állategészségügyi Szolgálat munkáját:
A Kormányrendelet 6.§ (11) bekezdése alapján a „Négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel megjelölve tartható.”
Az Állategészségügyi Szolgálathoz bekerülő valamennyi ebet évek óta rendszeresen ellenőrizzük ebből a szempontból, de ennek jelentősége – tulajdonképpen a microchip hiánya – csak mostantól lesz szankcionálható.
Amennyiben a jelöletlen állatért jelentkezik majd a gazdája, akkor gyakorlatilag „fel kell jelentenünk” Őt a területileg illetékes állatvédelmi hatóságnál, amely intézkedik állatvédelmi bírság kiszabásáról. Ugyancsak az állatvédelmi hatóság hatásköre lesz azon Szolgálatunkhoz bekerülő, microchippel megjelölt állatok tulajdonosaival szemben eljárni, amely állatokért nem jelentkezik a regisztrált tulajdonos.
A Korm. rendelet 6.§ (2) bekezdése szerint „Az állatmenhelyről, ebrendészeti telepről, vagy állatvédelmi szervezettől örökbeadott eb és macska transzponderrel történő megjelölésének költségei az állat örökbefogadóját terhelik.” Ugyancsak a Korm. rendelet 6.§ (10) bekezdés szerint a transzponderrel (microchippel) megjelölt állatok adatait az országos elektronikus adatbázisban kell regisztrálni, melynek díja állatonként 200 forint.
A Szolgálat évek óta microchippel megjelölve adja ki az örökbeadott ebeket, de a jelenleg működő, a Magyar Állatorvosi Kamara által üzemeltetett nyilvántartási rendszerben (petvetdata rendszer) történő regisztrációs díj (600 Ft+Áfa/kutya) megfizetését számunkra elengedték. Joggal feltételezzük, hogy ez a térítésmentesség az új nyilvántartási rendszerben létrejöttével megszűnik. A microchippel történő egyedi megjelölés kötelezővé tétele – annak különböző vonzatai - miatt jelentősen megnőhet a közterületre kidobott ebek száma. Ezek begyűjtése a Felügyelet számára előre nem tervezhető kiadásokat, a befogott állatok elhelyezése pedig (jelenlegi infrastruktúránkban) megoldhatatlan problémát jelenthet. Ezért rendezzük most az örökbefogadó napot és előtte azt az egyhetes közterületi figyelemfelhívó kampányt, amellyel a Főváros lakosságát szeretnénk felkészíteni a jövő év elején bekövetkező változásokra.
A kampány helyszínei és időpontjai:

szeptember 24. hétfő, 15.30 – 18.00
Örs vezér tere – Árkád előtti terület
szeptember 25. kedd, 15.30 – 18.00
Széll Kálmán tér – Metró kijárattal szemközti terület
szeptember 26. szerda, 15.30 – 18.00
Deák Ferenc tér – Evangélikus templom előtti terület
szeptember 27. csütörtök, 15.30 – 18.00
Boráros tér – Bevásárló Központ előtti terület
szeptember 28. péntek, 13.30 – 15.30
Móricz Zsigmond körtér – Bartók Béla út felé eső terület

 

Az örökbefogadó napot levelében támogatásáról biztosította Tarlós István Budapest főpolgármestere is.


„Tisztelt fővárosiak, kedves állatbarátok!

Tavaly több mint háromezer kutyát fogadott be Budapest Főváros Közterület-felügyeletének Állategészségügyi Szolgálata. Az Illatos úti ebtelepen a Fővárosi Közgyűlés által megszavazott támogatásnak köszönhetően jelentős felújításokat sikerült megvalósítani, a telepen azonban egyszerre csak alig száz eb fér el. Ezért kérjük a budapestiek segítségét: ha úgy döntenek, hogy kutyát vesznek a családhoz, gondolják meg, hogy az Illatos úti telepről fogadnak örökbe egyet. Mint állatbarát, jómagam is azt vallom, a kutyákban is az a legcsodálatosabb, amilyen őszinteséggel képesek örülni. Ezen érzés manipulálatlan és kendőzetlen kinyilvánítására mi, emberek sajnos csak ritkán vagyunk képesek, ők pedig mindig. A korlátlan, abszolút bizalom, amit az állatok tudnak érezni a gazdáik iránt, nagyon hiányzik manapság személyes kapcsolatainkból. Fontos, hogy az állatokat úgy szeressük, hogy az nekik is jó legyen. Ha Ön is állatbarát, és arra készül, hogy kutyát fogadjon a családba, kérem, jöjjön el az Illatos úti ebtelep örökbeadó napjára. Ezzel két kutyát is megment: azt, amelyiket hazavisz, és azt is, amelyiket a felszabaduló férőhelyre be tudnak fogadni. Tavaly több mint kétezer ebnek sikerült így gazdát találnunk, bízom benne, hogy idén még több örökbefogadó gazdit üdvözölhetünk.

Tarlós István
Budapest főpolgármestere 


2012.szeptember 24.

Budapest Főváros Közterület-felügyelete
Sajtószolgálat